Budapest mellett is található egy romantikus esküvői helyszín az erdő szélén!
Megvan a tökéletes pár, akivel le akarjátok élni az életeteket, és ki van tűzve már az esküvőtök időpontja is? Amennyiben igen a válaszotok, akkor az első és egyben legfontosabb lépések már meg is vannak a menyegzőhöz vezető úton, ám a megfelelő végeredmény érdekében azért még hosszú utat kell bejárnotok! Nem kell kétségbe esni akkor, ha a nagy napot a szabadban képzeltétek el, hiszen ez nem egy lehetetlen küldetés. Ha megtaláljátok az ideális helyszínt, tényleg az egész eseményt megtudjátok majd valósítani természet lágy ölén!
Sok minden múlik a helyszínen!
Szeretnénk most egy rendkívül romantikus esküvői helyszínt bemutatni nektek, mely annak ellenére, hogy Budapest közelében van, mégis teljesen a zöld természetben található! A Fenyőharaszt Kastélyszállónk több szempontból is tökéletes választás lesz egy esküvő esetében, hiszen nálunk exkluzív környezetben letudjátok majd vezényelni szó szerint minden mozzanatát ennek a fontos napnak. Nézzük azonban kezdésnek meg azt, mi mindenre kell odafigyelni akkor, ha a szabadban szeretnétek egybekelni, és persze azt is, hogyan tudunk mi ebben a fővárostól alig 50 kilométerre lévő kastélyszállónkban a segítségetekre lenni!
Romantika és kényelem egy helyen!
Ez a helyszín nem csak végtelen romantikus hangulatot varázsol majd az egész napnak, legyen szó a polgári szertatásról, a fotózásról, vagy a hajnalig tartó buliról, de a vendégeiteknek kényelmet is fog biztosítani! Mert mi szokott lenni az egyik leggyakoribb kérdés egy lagzival kapcsolatban a meghívottak között? Hát persze, hogy a „Ki lesz hazafelé a sofőr?”! Az M3-as autópályáról könnyen megközelíthető kastélyszállónkban 150 vendég is kényelmesan álomra tudja majd hajtani a fejét a parti végeztével, így garantáltan mindenki végig tudja bulizni az éjszakát! Azért is előnyös egy olyan helyet választani, ahol szállás is van, mert valljuk be, senki sem szeret talpig sminkben és a már kivasalt ruhában sokat utazni autóban, különösen nyáron, így viszont lesz lehetőség arra, hogy a vendégeitek is nyugodtan elkészülhessenek a szobákban.
Több helyszín is szóba jöhet!
Mindenképp ejtsük szót arról, hogy nálunk 4 különböző helyszínből lehet kiválasztani a szabadtéri polgári szertartás és a vacsora helyét is. Mindegy, hogy az előkertben található igazán gyönyörű kis tó és szökőkút közelében, esetleg épp a fák alatt, vagy a hátsó nagy tónál, netán az erdő mellett gondoljátok igazán meghittnek az esküvőtöket, nálunk ti döntötök! Szerencsére itt az időjárás se szólhat bele a napotok sikerébe, hiszen a szertartás után következő vacsorának már egy közel 400 négyzetméteres dekoratív sátorban terítünk meg nektek és a vendégeiteknek, melyben a táncnak is bőven lesz hely. Tudjátok mit érdemes még tudni, ami sokaknak döntő szempont is lehet a választásnál? Nálunk valóban a szabadban történik majd meg az anyakönyvi bejegyzés! Abban az esteben, ha nincs konkrét kívánságotok az anyakönyvvezetőt illetően, ajánlani fogunk nektek egy tüneményes és alkalmazkodó hölgyet, akivel elég lesz egyszer találkoznotok a nagy napot megelőzően, és aki a kéréseteknek megfelelően akár személyesebbé is teheti a szertartást néhány saját kis történettel.
A menü összeállításában is számíthatsz ránk!
Fontos szokott lenni minden párnak, hogy az életük egyik legfontosabb napján készült képek egyediek, és meghittek is legyenek. Jó hír, hogy a Fenyőharaszt Kastélyszálló minden szeglete ideális lesz arra, hogy a kreatív fotózásotok is igazán jól sikerüljön! Szót kell még ejteni egy igencsak kardinális dologról, amin sok szokott múlni egy lagzi esetében. Ez pedig nem más, mint a menüsor, hiszen minden vendég ízlését elnyerni nem egyszerű feladat. Itt jön jól a mi segítségünk, hiszen a hátunk mögött lévő 17 év tapasztalatával mi már több száz esküvőt levezényeltünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos az ifjú pár igényeit, kívánságait figyelembe venni az ételek tekintetében is.
Beszéljenek helyettünk egy kicsit a képek és a videók is!
Érdemes ellátogatnotok az oldalunkra, ahol sok kép és videó található mind a helyszínről, mind pedig a korábbi esküvőkről, melyek higgyétek el, magukért fognak beszélni! Nem elérhetetlen álom az, hogy az esküvőtök helyszíne valóban akár egy erdő, akár egy tó mellett legyen, mindössze azt az ideális helyet kell megtalálnotok, ahol tudják azt, hogy ennek a napnak valóban rólatok kell majd szólnia. Fenyőharaszt Kastélyszálló azért lesz a legjobb választás egy esküvő szempontjából a természet szerelmeseinek, mert nem csak a szabad ég alatt tudjátok majd megvalósítani a menyegzőt, de a vendégeitek is kényelmesen fogják magukat érezni mind az egybekelés, mind az azt követő buli alatt, de még másnapi pihenés során is.
Nem érdemes sokáig halogatni az esküvő szervezését akkor, ha már az időpontot kitűztétek, hiszen az olyan romantikus, szabadtéri esküvőt biztosító helyszínen, mint amilyen a mi Fenyőharaszt Kastélyszállónk, gyorsan elszoktak fogyni a legnépszerűbb időpontok! Ne feledjétek, a menyegzőtök napján mindennek rólatok, és a kívánságaitokról kell szólnia, és mi mindig ezt tartjuk szem előtt!